Történetek Bagszi Lucastól

1. Én és Raichu.

Mikor útnak indultunk V-ADIval, két Pichu akadt az utunkba. Nálam egyedül Squirtle volt. Így nem vehettem fel a versenyt a két pichuval. V-ADI és Charleona viszont nekik rontottak. Hamarosan mindkét Pichu kimerült és V-ADI egyszerre dobott el rájuk 2 labdát. De én is résen voltam. Dobtam egy labdát, ami félrelökte V-ADIét. így az egyik Pichu az én labdámban kötött ki.
Persze V-ADI először dühöngött, de végül feladta, és megtarthattam Pichu-t.
Kemény edzések árán Pikachuvá fejlődött. Ekkor már nagyon jó barátok voltunk.
Egyik este álmodtam. Álmomban egy elhagyott földes úton voltam. Az út végén lévő bokorból Espeonok és Umbreonok jöttek elő, és énekelni kezdtek. Szép volt a daluk, de egy hang keveredett bele. Sírás volt. Felnéztem, és egy faágon ott ült egy Raichu.
Szóltam hozzá, hogy: "Gyere ide!" És közben tudtam, hogy bármikor megrázhat. Felderült az arca és leugrott a fáról, egyenesen felém. Már vártam, hogy a karomba essen, de az utolsó pillanatban elugrott, és befutott a bokorba. Ekkor vettem észre, hogy az Espeonok és Umbreonok eltűntek. Ott maradtam egyedül. Ekkor felébredtem és Ott állt mellettem Raichu. Az én Raichum. Aki még lefekvéskor Pikachu volt. Tudtam, hogy azért alakult át, mert érezte, amit álmodtam...

2. Marowak

Tehát. V-ADIval a Kanto ligában utazgattunk, amikor felfigyeltünk egy plakátra: Extreme Pokémon!!!
Ez egy verseny, amiben a versenyzők egy gördeszkán állva húzatják magukat a Pokémonjaikkal, mint a fogathajtás. Az nyer, aki először ér célba, és a nyeremények Pokémon tojások. Mindketten beneveztünk. Én Houndoomot, V-ADI pedig Houndour-t használta a versenyen. Hamar az élre törtem, de velem együtt még 3 versenyző is. V-ADI valahol hátul lemaradt, valószínűleg Houndour nem nagyon bírta húzni. A pálya végén egy hatalmas lejtő volt, ahol mindenki felgyorsult, de ügyelni kellet, hogy ne guruljunk a Pokémonunkra. Egyszer csak kiáltást hallottam, hátra néztem, és azt láttam V-ADI száguld lefelé a lejtőn, Houndour a karjában. Egy pillanat alatt az élre tört, és beért a célba elsőként. Én második lettem. V-ADI megnyerte a fődíjat(szintén egy Pokémon tojás, de most nem árulom el, ki az. Erről majd V-ADI mesél.) Én 3 tojás közül választhattam: egy sárga és fekete csíkos, egy barna kicsit csontszínű, és egy sárga zöld folttal a tetején. A barnát választottam. Nem nehéz kitalálni, hogy Cubone volt benne. Cubone-nal rengeteget edzettünk és nagyon jó barátok lettünk. Sajnos a többi Pokémonommal nem volt nagyon barátságos. Egyszer egy nagyon erős Venusaur ellen kellet kiállnia, de Venusaur elkapta az indájával a csontbumerángját, így szinte esélytelenül kellett harcolni. Vesztettünk, de Cubone átalakult Marowakká, így úgy éreztem, mintha nyertünk volna. Marowak már barátságosabban viselkedett a többi Pokémonommal, és remekül harcolt. Erős volt és kitartó. És nagyon hűséges barátom.

3. Ússz Marowak! Ússz!

Éppen pár hónappal a ligameccsek kezdete előtt már letáboroztunk az Indigó fennsíkon.(azaz kibéreltünk egy házat) Úgy gondoltam jó alakalom lesz addig itt egy kicsit edzeni. Hallottam egy edzőről, akinek a Rhydonja tudott úszni, ezért nagyon ellenállóbb lett a vízzel szemben, és rengeteg csatát nyert. Úgy gondoltam nekem is jól jönne egy ilyen trükk. Így hát meg akartam tanítani Marowakot úszni. Na, persze ez nem volt olyan egyszerű, hogy be a vízbe és tempózz... Először hozzá kellet szoktatnom a vízhez. Számára a víz majdhogynem olyan volt, mint nekem az izzó parázs. Így hát fokozatosan kezdtem vízhez szoktatni. Először egy pár cseppvizet. Majd egy pohárnyit. Marowak jól bírta, mert kitartó volt. Mikor már képes volt 2 percig elviselni a rázúduló vizet, akkor elhatároztam, hogy beülünk a zuhany alá. Így hát fürdőruhát húztam és Marowakkal elmentünk az uszodaépületbe. Megnyitottunk egy zuhanyt - ami már kicsit rossz volt, ezért nem olyan gyorsan folyt a víz belőle - és aláültünk. Észrevettem egy Marowak 10 perc múlva már nagyon le volt gyengülve. Megkérdeztem, bírja-e még. Igent mondott, így ültünk tovább a víz alatt. 5 perc múlva azonban összeesett. Természetesen rögtön kirángattam a víz alól és a központba rohantam vele. 2 napig benn maradt, és amikor végre jobban volt haza vittem. Gyötört a bűntudat, hogy miattam történt mindez. Így megmondtam neki, hogy nem folytatjuk. Egyik éjszaka mozgásra lettem figyelmes. Marowak eltűnt!!! Kinéztem az ablakon és megláttam a halvány utcalámpák fényében Marowak sziluettjét. Tudtam hová megy. Felkaptam a stopperem, és utána eredtem. Mikor odaértem láttam, hogy beül a zuhany alá. Elbújtam egy sarokba, leküzdtem a vágyat, hogy rászóljak, és haza vigyem. A kíváncsiságom nagyobb volt. Marowak több mint fél órát töltött a víz alatt, majd felállt és kiment a zuhany alól. Ekkor már eléggé gyenge volt. Láttam, hogy a medence felé tart. Ezt már nem hagyhattam. Mire odaértem már 3 lépcsőfokig bement a vízbe, és összeesett. Kihoztam és haza vittem. Ezúttal otthon gondoztam. Büszke voltam rá, de haragudtam is. Mikor felépült azt mondta folytatni akarja, és meg akar tanulni úszni. 2 hónap kemény munka árán sikerült. Végeredményben tud úszni, ellenállóbb a vízi támadásokkal szemben, és sokkal jobb barátom lett.

4. Espeon Úrfi

Tehát egyik nap egy erdőben sétáltunk V-ADIval. Kiértünk egy tisztásra, amit rejtés köd lepett el. Ahogy haladtunk keresztül a tisztáson egy hatalmas ház(inkább kastély) körvonalai rajzolódtak ki előttünk. Ránézésre lakatlan volt és öreg. Én nagyon be akartam menni, de V-ADI nem annyira. Végül eleredt az eső, így bementünk a legközelebbi fedett helyre, a kastélyba. Belül nagyon sötét és hideg volt. Elővettünk egy-egy lámpát és szétnéztünk. A falon öreg képek lógtak valami nemesi származású emberekről. Minden ember mellet voltak Pokémonok. És minden Pokémon Eevee fejlődése volt. Volt Sok Umbreon, Flareon, Jolteon, Vaporeon és egyetlen egy kép, amin Espeon volt. Egyszer csak fényt láttunk a folyosó végéről. Egy korosodó ember jött lámpával a kezében. Az öltözéke nem volt túl új.
-Ki jár itt?! - kérdezte.
-Öö... jó estét! Pokémon tanítók vagyunk. Csak az eső elől jöttünk be. - mondta V-ADI.
-Rendben. Jöjjenek velem, de nagyon csendben. -mondta a férfi.
Egy konyhának tűnő részbe vezetett minket, ami bár kopott és régi volt, mégis teljesen fel volt szerelve élelemmel. Elmondta, hogy Bobnak hívják és ő itt a komornyik.
-miért kell csendben lennünk? - bukott ki belőlem a kérdés.
-Nos, az úrfi nem nagyon kedveli az idegeneket. - mondta Bob.
-Az úrfi? Ő a ház ura? - Kérdezte V-ADI.
-Igen.
-Akkor ő is bizonyára annak a nemesi családnak a tagja, akikről a képek készültek. - mondtam.
-Hát nem egészen. - Válaszolta Bob.
-Hanem? - kérdezte V-ADI.
Ekkor hirtelen egy kiáltást hallottunk:
-Bob! Ki van itt?!
-Csak két megfáradt utazó uram. -felet Bob.
-Hogy képzeled? Nem adtam rá engedélyt.
-Sajnálom uram.
-Bagszi vagyok Valencia szigetéről. Sajnálom, ha kellemetlenkedtünk, de azért mégsem dobhat ki minket az esőbe! -mondtam.
-Hmm....te egy Pokémon tanító vagy? -kérdezte a hang.
-Igen. -mondtam határozottan.
-Akkor mit szólnál egy fogadáshoz? Kihívlak egy csatára. Ha én nyerek, mentek. Ha te nyersz, akkor maradhattok.
-Elfogadom a kihívást, de előbb mutassa meg magát a kihívóm. - mondtam.
Erre a sötét lépcsőről egy villanó szempár nézett vissza, majd kecses léptekkel lesétált elénk egy Espeon.
-Egy Espeon? Te lennél a ház ura? - Kérdeztem.
- Espeon úrfi az itt élő herceg Pokémonja volt. Mikor Espeon családját egy járvány elpusztította a herceg saját fiaként nevelte tovább az egyetlen megmaradt kis Eevee-t. -mondta Bob.
-Bob! A Pokélabdát! -kiáltotta Espeon.
-Igenis uram. - Azzal Bob elrohant és egy Pokélabdával a kezében tért vissza.
-Kövessetek. -mondta.
Egy edzőterem szerűségbe vezetett, majd Espeon elhelyezkedett a pálya egyik végén. Én is elfoglaltam a helyem a túloldalt.
Csak egy Pokémonom volt csatára kész állapotban. Így hát:
-Menj Cubone! - kiáltottam és elhajítottam Marowak labdáját.
-Bob! Ereszd ki a Pokémonom. - Mondta Espeon.
Bob engedelmesen elhajította a labdát, amiből egy hatalmas Venusaur tört elő.
-Kezdődjék a csata- vezényelt Bob.
-Cubone Csontbumeráng!
-Venusaur, használd az ostoraid!
Alighogy Cubone elhajította a csontját, máris elkapta Venusaur. Cubone fegyvertelen lett. Tudtam, hogy ez nem jó jel.
-Pengeleveleket! -Mondta Espeon.
-Térj ki! - kiálltottam.
Elkéstem a Pengelevelek pillanatok alatt, földre küldték Cubonet.
-Kérlek Cubone! Állj talpra! Kérlek!
A könyörgés nem hatott. A csata hamar eldőlt.
-A mérkőzés nyertese Espeon úrfi. - kiáltotta Bob.
-Cubone! -berohantam a pályára. Mikor odaértem, Cubone magához tért. Ránézett Espeonra és fényleni kezdett. Cubone Marowakká alakult. Ez kiengesztelt a vereségért.
-Gyere Marowak. Menjünk. -Örömömben szinte táncoltam volna. Odamentem Espeonhoz és annyit mondtam:
-Köszönöm a harcot. Nem felejtem el.
Espeont annyira meglepte a köszönetem, hogy a lélegzete is elállt.
-Várj! -mondta. - Vesztettél, és el kell mennetek. De te mégis mosolyogsz és nem haragszol rám. Miért?
-Tudod, a győzelem nem minden. Nekem többet ért, hogy az egyik legjobb Barátom átalakult. És igaz, hogy te győztél le, de pont emiatt alakult át Cubone. Így ezt neked köszönhetem. És ez minden győzelemnél többet ér.
Azzal sarkon fordultunk és Marowakkal és V-ADIval kimentünk a kastélyból.
Odakint már sütött a nap és a köd is eloszlott. Már majdnem a tisztás végén jártunk, amikor észre vettem, hogy Espeon fut utánunk.
-Várj! Várjatok meg! -mondta.
-Mi az? Mit keresel itt Espeon? - kérdezte V-ADI.
-Veletek tartok. Olyan akarok lenni, mint Marowak. Harcolni szeretnék. Elvégre én is Pokémon vagyok. És....szeretném, ha barátok lennénk. -mondta Espeon.
-Komolyan ezt szeretnéd? De hát a kastélyod, meg a rangod, meg minden? Mi lesz velük? -kérdeztem.
-Bobnak adom. Neki adom mind. Több éven keresztül szolgált. Igazán megérdemli. Mostantól övé minden. Minden, ami az enyém volt. -mondta.
-Hát, ha így akarod. De akkor Pokélabdába kell neked is lenned. - mondtam.
-Persze, tudom.
-És ez nem zavar? Úgy értem nem voltál még ott. -mondtam.
-Mindig is harcoló Pokémon szerettem volna lenni. Igazi Pokélabdában lakó Pokémon. - mondta.
-Akkor Pokélabda menj! -Azzal a labdám beszippantotta Espeont és tudtam, hogy egy új barátra tettem szert.

5. A Legendások

Az egész ott kezdődött, hogy egy Pokémon ligára készültünk V-ADIval. Akkoriban nagyon bennünk volt a hatalomvágy. A legjobbak akartunk lenni. Meg akartuk nyerni a ligát, hogy mesterek legyünk. Tudtuk, hogy van rá egy esély, hogy tuti mi nyerjünk. A legendás Pokémonok és leszármazottjaik a legerősebbek. Tudtuk, hogy egy legendás csapattal szinte legyőzhetetlenek leszünk a többi edzőhöz képest. Így hát 3 hónappal a liga előtt mindketten elkezdtük gyűjteni a legendás Pokémonokat. Ha hallottam egy kósza hírt egy ritka Pokémonról, akkor máris odautaztam és nem tágítottam, míg meg nem találtam őket. Végül szép kis csapatra tettem szert: Suicune, Entei, Articuno és Lugia. Természetesen ezek nem az első és eredeti legendások voltak, csak a leszármazottaik. Végre elég erősnek éreztem magam, hogy megnyerjem a ligát, de akkor hallottam egy hírt, egy különleges Pokémonról, aki egy rendkívül tiszta tavacskában lakott.
Oda kellett mennem. A kapzsiság odavonzott.
Letáboroztam, és egyik este épp alváshoz készülődtem, de a Pokémonjaimat már a labdákba visszahívtam és betettem a táskámba. Kimentem eloltani a tüzet, és furcsa hangokat hallottam. Majd hirtelen egy Feraligatr támadt rám. Nem bírtam a sátor közelébe menni, így fegyvertelen voltam. Feraligatr szörnyen dühös volt és csak támadott és támadott. Sarokba szorultam, akkor már néhány kisebb harapásnyom éktelenkedett a karomon és lábamon. Ekkor a semmiből elém termett egy Mew. Egy Pszicho csapással falhoz vágta Feraligatr-t, majd meggyógyított engem. Olyan gyorsan történt, hogy szinte fel sem fogtam, hogy Mew-t láttam.
Elrohantam a táskámért, mew-t akartam elkapni, de mikor viasztértem oda, ahol megmentett láttam, hogy Feraligatr ájultan fekszik. Szorongás fogott el. Nem hagyhattam ott. Rádobtam egy Ultralabdát, és nem volt ereje kiszabadulni belőle. Előhívtam, még mindig nagyon gyenge volt.
Elővettem egy gyógysprét és ráfújtam. Ettől először ordított, mert nagyon csípte, majd hirtelen erőre kapott. Már nem volt dühös. A szeme semmitmondó volt, mint akinek kimosták az agyát. Visszahívtam. Ekkor megjelent mögöttem Mew. Mew körbelebegett és jól megnézett. Nem értettem mit mond, csak hajtogatta, hogy "Mew!Mewmewmewmew!".
Majd egyszer csak kibukott belőlem:
-Akarod, hogy elkapjalak?
Hülyén hangzik, tudom, de a csodálat meg a kapzsi vágyakozás teljesen összezavart. Mew megmentett, én meg azért jöttem, hogy rá vadásszak. Mew nevetett egyet, majd még mielőtt kapcsolhattam volna elvett tőlem egy Pokélabdát és belemászott. Szinte el sem hittem. Ekkor magamhoz tértem végül. Ismét a kapzsi győzelemre vágyó bagszi voltam. Az, aki nem törődött senkivel csak azzal, hogy ő legyen a győztes.
Elérkezett a ligamérkőzések napja. A legendás Pokémonokkal sorra vertem le az ellenfeleimet. Nem tudom hány Pokémont küldtem az intenzívre. Ma már undorodom az akkori énemtől.
Elérkeztek a döntő meccsek. V-ADI meg én is egyaránt ott voltunk. Ezek már sokkal nehezebb meccsek voltak, még a legendás Pokémonjaimnak is. De nyertünk. A Döntőbe V-ADI és én jutottunk. V-ADI a féltestvérem volt. Számtalanszor küzdöttünk még a liga előtt. És sosem tudtuk eldönteni ki a jobb. A Pokémonjai már nagyon szenvedtek az egyre nagyobb küzdelemtől. Ekkor láttam, hogy V-ADI Suicune-ja már nem bírja sokáig. És ismét szorongás fogott el. Abbahagytam a harcot. Egyszerűen visszahívtam a Pokémon és kijelentettem, hogy feladom és kisétáltam a Stadionból.
A csaták folytatódtak a világbajnokságon.
Ekkor már ismét a hatalomvágyó voltam. Még erősebbek voltak a Pokémonjaim és még kitartóbban küzdöttem. A döntőbe itt is én Meg V-ADI jutottunk. Ekkor már elvakított a győzelem vágy. Lugia már szinte repülni sem tudott, de én csak mondtam, hogy keljen fel és küzdjön tovább. Ekkor a történelem megismételte magát, de ezúttal fordítva. V-ADI feladta a meccset.
Később megküzdhettem a bajnokkal: Lance Milleneummal.
De vesztettem. Teljesen összetörtem, napokig csak otthon ültem. Míg egyszer egy meghívó érkezett V-ADItól.
Edzőtermet nyitott Kantoba, miután otthagyott a meccsen. A Meghívó egy kihívás volt, ha képes vagyok bejutni és legyőzni őt a termében, akkor én vagyok a jobb.
Gondoltam: ~Mi az nekem? Úgyis úgy hallottam, hogy elengedte a legendás Pokémonjait.~
Így hát magamhoz vettem a legerősebb Pokémonokat és elindultam.
Eljutottam a teremhez, de a közeli városlakók azt mondták, hogy eddig senki nem jutott be hozzá.
Elértem a kapuhoz, ahol egy kis felirat volt. Nem emlékszem pontosan, de valami olyasmi, hogy: "Ami örök, azt hagyd meg öröknek, és a szépsége fennmarad. Ezáltal jobb ember leszel."
Fittyet hányva a kiírásra bementem. Egy labirintusszerűség volt. Nagy sokára kiértem egy terembe, ahol legendás Pokémonokat láttam. Mosolyogva megjegyeztem, hogy néhányat ezek közül majd még elkapok. Ekkor valami erő kidobott a teremből. Majd V-ADI hangját hallottam egy hangszóróból:
-Bagszi, bagszi...Hát semmit sem tanultál?
-Ugyan miből?
-Beszélgessünk. - mondta, majd kinyílt egy ajtó mellettem.
Bementem és ott ült V-ADI egy karosszékben.
-Azt reméltem legalább te megérted a szöveget a kapun.
-Mi van vele?
-Mit gondolsz, miért engedtem el a legendás Pokémonjaimat? -kérdezte.
Ekkor leesett. Ami örök... A Legendák.... Rájöttem, hogy a szöveg arról szól, hogy ha begyűjtöm a legendás Pokémonokat akkor, elveszítik az értéküket a legendák. Megbolygatom a rendet, és egy idő után kivesznek a legendák a világból.
Nem mondtam semmit, csak hogy:
-Köszönöm.
Azzal elrepültem Pidgeot hátán, minden egyes helyre, ahol befogtam a legendás Pokémonokat és visszaeresztettem őket.
Éreztem, hogy azt mondják: Köszönöm.
Remek érzés volt. Jobb, mint annál, minthogy én lennék a legerősebb Pokémon tréner.
Utoljára visszavittem Mew-t a tavacskához. Eszembe jutott Feraligatr. Magamhoz vettem én kiengedtem a Tó partján.
Feraligatr berohant a nádasba majd ismét hangokat hallottam:
-Totototodile!!!!
-Croco!
Visszajött Feraligatr és követte őt 5 kis Totodile és 1 Croconaw. Ez a családja volt. Mikor elkaptam ezért támadott meg, mert őket féltette. Most ahogy visszatértünk látta, hogy szépen felnőttek, és az egyik(a legnagyobb, aki már Croconaw) vigyáz rájuk. Így már biztonságban tudhatta őket. Végül úgy döntött velem marad.

Sokat tanultam ebből a leckéből. És teljesen megváltoztam tőle. Már nem a győzelem érdekel. Már csak a barátaim, a Pokémonok.

6. Képes vagy rá Raichu!

Raichu eleinte mindig, amikor harc volt csak a parancsaimra várt, és magától nem támadott. Emiatt sokszor bajba jutott. Történt egyszer, hogy a Kanto liga területén éppen edzőket kutattunk az újabb harcokhoz és találtunk is egyet.
Ray volt a neve és egy Hitmontopja volt. Nos Ray egy nem hivatalos Edzőtermet vezetett(ami annyi volt, hogy csinált egy pályát a házukban és minden arra járó edzőt kihívott, és ha nem sikerült legyőzniük Ray-t, akkor sokat kellet fizetniük.).
Nos úgy döntöttem vállalom a kihívást, pedig akkor még nem is tudtam, hogy ez nem egy közönséges csata lesz.
Tehát bementünk és Ray örömmel ismertette a szabályokat. A csata abból ált, hogy amíg Hitmontop és az általam kiválasztott Pokémon harcolnak, addig nekem is küzdenem kell Ray ellen. Ha mind a ketten nyerünk(a Pokémonom meg én is) akkor vagyunk győztesek.
Tehát a kezembe nyomott egy karatés ruhát(egy fehér köpeny, és nadrág egy fehér övvel.) És megmutatta hol az öltöző. Bementem, és közben kapált a szívem. ~Én nem tudok harcolni!!!!~ gondoltam kétségbeesetten.
Nagy meglepetésemre egy lány ült az öltözőben és sírt. Több helyen ütések nyomai voltak rajta. Innen tudtam, hogy ő már harcolt és veszített.
Tudtam, hogy én is így fogom végezni. Elvonultam az öltöző másik végébe, ekkor vett észre a kislány.
-Jaj bocs. Máris megyek. Szia!
Azzal megtörölte a szemét és kiment.
Átöltözetem és előhívtam Raichu-t. Elmondtam neki, hogy most csak magára számíthat. Azt mondta készen áll. De tudtam, hogy nem jobban, mint én.
Kimentünk. Ray megkérdezte készen állok-e.
Igent mondtam, de nagyon féltettem Raichu-t.
Elkezdődött a harc. Raichu ügyesen védekezett, míg én már kaptam pár pofont. Reagálni sem volt időm, és már a földön feküdtem. Fel akartam kelni, de addigra ismét egy ütés ért. Ray csak nevetett. Míg a földön küszködtem, láttam Raichu-t. Már nagyon fáradt volt. Hitmontop egyre csak ütésekkel halmozta el, és Raichu nem támadott. Újabb ütés a tarkómon. Raichu ekkor kapott egy hatalmas rúgást.
-Raichu!!!!!! -kiáltottam.
-Ne szólj bele! Inkább ide figyelj! -mondta Ray és újabb ütésekkel sorozott.
Dühös lettem és elkezdtem támadni. Ray nevetve kivédte minden ütésemet.
Végül Raichu-t kiütötték a falhoz. És amíg én Raichura ránéztem, hogy nem esett-e baja egy hatalmas ütéstől én is mellette kötöttem ki.
-Győztem! -ujjongott Ray.
Nem érdekelt. Jobban lekötött, hogy Raichuval mi van. Kimentem az öltözőbe, sebesen átöltöztem és elindultam kifelé.
-Állj! -hallottam Ray hangját mögülem.
-Vesztettél, ezért fizess.
Ray szinte minden pénzem elvette.
Egy darabig a városban maradtam, míg én és Raichu is rendbe jöttünk. Sokat edzettem ezután Raichuval, és megtanítottam, hogy gondolkodjon harc közbe, hogy ne csak rám várjon, hanem gondoljon arra, hogy én mit mondanék ilyen helyzetben.
Ezután eljött a megtorlás ideje.
Újra kihívtam Ray-t. Ezúttal bíztam Raichuban. Elkezdődött a csata. Most én is ügyesebb voltam, mint legutóbb. Nem próbáltam kivédeni a karommal és lábammal az ütéseket, hanem egyszerűen kitértem előlük. Ekkor hatalmas villámcsapást láttam a szemem sarkából. Raichu végre támad.
Most Ray ijedt meg a villámtól, és egyből odakapta a fejét. ~Itt az idő!~ gondoltam. És kirúgtam Ray lábait. Ezután én is a tarkóját ütöttem a földön fekvő Raynek és mikor Hitmontop egy nagy puffanással a falhoz vágódott, ugyanakkor én is egy rúgással kidobtam a pályáról Ray-t. Talán azért sikerült, mert Ray túlságosan meg volt lepődve.
-Éljen!!!! Ügyes voltál Raichu!
-Le...győz...tek? Legyőztek? Engem? -Ray teljesen összeomlott.
-Nos Ray, megvan még a pénz, amit adtam? -kérdeztem.
A csata után Ray a dupláját fizette ki annak a pénznek, amit adtam.(olyan 200000Pd)
Nagyon büszke voltam Raichura.
Később hallottam hogy Ray bezárta az edzőtermét.

7. Houndour

V-ADIval egy Kantoi kisvárosban szálltunk meg, és egyik nap hallottuk, hogy egy hentes azt meséli, hogy betörtek a boltjába és elloptak mindent. A rendőrség megállapította, hogy nem ember tette, hanem egy vad Pokémon csapat. V-ADI meg én vállaltuk, hogy szívesen állunk őrt éjszaka(már csak azért is, mert amelyik ilyen ügyes Pokémon, arra nagy szükségünk van a csapatunkban.)
Tehát ismét feltöltötték a húsboltot és vártuk az éjszakát. Hirtelen hangokat hallottunk a bolt mögül. Megragadtuk a Pokélabdákat, és hátramentünk. Két Rakéta csapatos volt az. Valószínűleg ők is a vad Pokémonokat akarták elfogni. Wartortle és Charleóna alaposan elverték őket és mire visszamentünk a bolt elé, azt már megint kirabolták. Még láttuk az árnyként suhanó tolvajokat ezért utánunk futottunk az erdőbe. Nagyon sötét volt. Hirtelen pár villanó szempárt láttunk a bokorban. Hátrálni kezdtünk és akkor neki mentünk valaminek. Egy fiú volt az. Szintén edző. Megkértük, segítsen elkergetni ezt a tolvajbandát. Így hát közös erővel neki láttunk a csatának. Charleona egy lángvetőt küldött a bokorba így a rejtélyes Pokémonok előjöttek és megvilágította őket az égő bokor fénye. Houndourok voltak. Sokáig küzdöttünk ellenük. Majd előlépett a vezérük. Wartortle egy vízágyút küldött rá, amitől egyből fához vágódott és elájult. Rá hajítottam egy Pokélabdát, és nagy mázlimra benn maradt. Mindegyik Houndournak elállt a lélegzete. Kiengedtem Houndourt, és minden volt csapattársa neki rontott. Nem bírtam visszahívni, és már teljesen kétsége voltam esve, hogy halálra verik, de akkor hirtelen fényleni kezdett és Houndoommá alakult. A Houndourok meghátráltak és fejet hajtottak előtte. Megkértem, hogy mondja meg nekik, nem lophatnak többé. Houndoom megmondta nekik, és ők mind engedelmeskedtek nekik. Eközben V-ADI és Trevis(az edző, akinek egy Pikachuja volt) elkaptak egy-egy ájult Houndourt.
Visszamentünk a városba a falka kíséretével. A Houndourok bocsánatot kértek és mivel elvesztették a vezetőjüket mind a rendőrség szolgálatába lépett. Azóta a városka jelképe egy Houndour.